MENÜ
                                                       

ÉNEKES-CITERÁS TÁBOR A TISZA-TÓ FŐVÁROSÁBAN, TISZAFÜREDEN

FOTÓDOKUMENTÁCIÓ MEGTEKINTÉSE

Pályázatot nyújtottunk be az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt, Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2013-2014. évi cselekvési programja alapján meghirdetett „magyar kulturális örökség megőrzését, a hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok támogatására” című kiíráshoz.

 

 

 

 

Egyesületünk a pályázati programot Énekes-citerás tábor a Tisza-tó fővárosában, Tiszafüreden című projekttel alkotta meg.

 

A megvalósító szakemberek által kidolgozott kritériumrendszer alapján olyan tanulók kerültek kiválasztásra, akik a rendezvény minden elemében aktívan részt tudtak venni, eddigi munkájuk megalapozta a sikeres pályázati program megvalósításának lehetőségét, a tanév során több alkalommal értek el versenyeken szép eredményeket. Tanulóink a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskolából, a vasmegyeri székhelyű Tomsits Rudolf Alapfokú Művészeti Iskolából, valamint az ibrányi Árpád Fejedelem Általános- és Művészeti Iskolából érkeztek Tiszafüredre, hogy öt nap alatt egységes közösséggé formálódva a magyar népzenei dallamkincs sajátosságaival ismerkedhessenek.

 

A hétfőtől péntekig tartó táborunkban teret adtunk az egyéni sajátosságok kibontakoztatásának, melyre építve egy közösségi produktum jöhetett létre, ezzel is prezentálva, hogy az egyéniségek erősségére építve egységes művészeti alkotás hozható létre a hagyományos népi kultúra gazdagságával.

 

A táborban szerzett szakmai tudás, tapasztalat szerte az országban jó hírünket viszi, hiszen a résztvevő gyermekek további közösségeknek adják tovább az egyesület által szervezett rendezvények tapasztalatait: önképző körök, szakkörök, népdalkörök lelkes tagjai élhetik át közvetítőink segítségével a magyar kulturális örökség gyöngyszemei által képviselt értékállóság mibenlétét.

 

Pályázati célkitűzésnek tekintettük, hogy minél szélesebb körű életkort átölelhessen szakmai hetünk, hiszen a kisebbek így láthatják azt a szintet, ahová ők is fejlődhetnek, a nagyok pedig erőt meríthetnek a kisebbek sokszor erőn felüli szorgalmából.

 

2015. június 25-én csütörtökön mutatkoztak be tehetségeink a tiszafüredi Kovács Pál Művelődési Központban, ahol nem csak a táborban tanultakkal léptek színpadra, hanem a tanév során megszerzett zenei anyagot is mély átéléssel adták át a lelkes közönségnek.

 

Tiszafüred jövőre is visszavárja tanulóinkat, így tovább öregbíthetjük Nyíregyháza zenei életének hírnevét.

TOVÁBBI FOTÓK MEGTEKINTÉSE

 

Asztali nézet